.
 
Dráva-medence
Kistérségek
Térképek
Természet
Látnivalók
Eseménynaptár
Népművészet
Neves személyek
Szálláshelyek
Közérdekű címek
Hasznos linkek
Kapcsolat
 
Rólunk írták
Filmek
Hírek
Kiadványok
deldunantul.hu
         
A Dráva
A Dráva







A Dráva Olaszországban, a Tiroli Alpokban ered, Ausztriát, Szlovéniát, Horvátországot érintve Magyarországra a 237,8 fkm-nél Őrtilos térségében érkezik, itt torkollik bele legnagyobb mellékfolyója, a Mura. Kanyargó határfolyóként hol Magyarország, hol Horvátország területén folyik. Hazánkat véglegesen Matty községtől DK-re, a 70,2 fkm-nél hagyja el, s a horvátországi Almásnál ömlik a Dunába. Teljes hossza kb. 700 km, ebből Magyarország kb. 140 km-rel részesedik. Mivel vízgyűjtő területének több, mint 90%-a az Alpokban van, ezért vízjárását a hegység csapadék viszonyai és időjárása alakítja. Jellemzőek a nyár eleji és az őszi nagyvizek. A hó formájában felhalmozódó téli csapadék miatt január-februárban a legalacsonyabb a folyó vízszintje. Az eddig megfigyelt legnagyobb és legkisebb vízszint különbség közel 7 m. A folyami hordalék Barcs felett jellemzően kavics, Baranya megyében homok.

Irodalmi adatok hivatkoznak egy XVI. századi okiratra, mely szerint a Dráva töltésének karbantartásáról intézkedtek. A jelentős folyószabályozás a XVIII. sz. második felében indult meg. Ekkor 60 jól fejlett folyó kanyarulatot vágtak át, s ezzel a folyó hossza kb. 1/3-ával csökkent. Ennek eredményeként felgyorsult a víz folyása. Az utolsó folyókanyarulatot a kistérség területén Zaláta határában vágták át, 1987-ben. A partvédő kövezések kialakításával számos helyen megakadályozták a folyó oldalirányú elmozdulását. E beavatkozások következtében felgyorsult a folyómeder bevágódása, 100 év alatt 1 m-t mélyült a folyó medre. Az árvízvédelmi töltések megépítésével a leválasztott kanyarulatok, az évszázadokon át vízjárta helyek folyóval való összeköttetése megszűnt. Megkezdődött a Dráva-sík kiszáradása.

A folyó változatos halfaunája rendkívül fontos természeti érték. A Drávából és holtágaiból több, mint 50 halfaj jelenlétét mutatták ki, ez a hazai halfauna 2/3-a. Sajnos, a védett tokfélék közül napjainkban csak a sima tokról (Acipenser nudiventris) ismert előfordulási adat. A fokozottan védett lápi póc (Umbra krameri) a Cun-Szaporcai holtágból a közelmúltban került elő. Ez a 10 cm méretű halfaj az élőhelyének fogyatkozása következtében egyre ritkább. A leánykoncér (Rutilus pigus) a 2002. évtől védett hal, a bodorkától fémesen csillogó kékes, zöldes árnyalatú oldala, narancsos színzetű úszói és karcsú teste különbözteti meg. Elsősorban a sebesebb sodrású, mélyebb vizekben él. A Dráva egyik jellemző hala, stabil állománya fontos természeti érték. A szivárványos ökle (Rhodeus sericeus) 5-6 cm-es, élénk színű halunk. Álló- és lassúfolyású vizekben él. A nőstények ikráikat hosszú tojócsövük segítségével az Unio nemzetséghez tartozó festőkagyló belsejébe rakják. A fokozottan védett magyar bucó (Zingel zingel) és német bucó (Zingel streber) hengeres-orsó alakú testű, feltűnően nyújtott farktövű, fenéklakó halak. A tiszta, oxigéndús vizet kedvelik, állományuk a folyóvizek szennyezése miatt erősen megfogyatkozott. A botos kölönte (Cottus gobio) nagyfejű, előre ugró szemű, pikkelytelen, 10-15 cm-es fenéklakó hal. Tiszta, oxigéndús vizek lakója. Nappal kövek, gyökerek alatt pihen, alkonyat után táplálkozik. A folyók szennyezése miatt hazai állománya ritkulófélben van, de a Drávában még gyakori. További védett hal a  selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser), a kövicsík (Neomachelius barbatulus), és a tarka géb (Proterorchinus marmoratus). Mindhárom hal kistermetű, jellemzően fenéklakó. A folyó halainak vámszedője a fokozottan védett vidra (Lutra lutra) és az egyre gyakoribb kárókatona (Phalacrocorax carbo).

Ha befagynak a belső vizek, vízimadarak tömege telel a Dráván. Legnagyobb egyedszámban a tőkés récék (Anas platyrhynchos) képviseltetik magukat, az északi fajok közül elsősorban  csörgő réce (Anas crecca), fütyülő réce (Anas penelope), kontyos réce (Aythya fuligula) és kerceréce (Bucephala clangula) látható. Jelentős a vízen éjszakázó vadludak száma is. A sérült, beteg récék és ludak jelentik a folyó mentén telelő réti sasok (Haliaetus albicilla) téli táplálékát.

A folyót szegélyező galéria erdő fő fafaja a fehérfűz (Salix alba), a fekete- és fehér nyár (Populus nigra, P. alba). Helyenként zöld fátyolként borítja őket a tetejükig felkúszó, adventív szőlő (Vitis riparia). A cserjeszintet mindenütt a veresgyűrűs som (Cornus sanguinea) képviseli. Kora tavasszal nyílik a védett hóvirág (Galanthus nivalis). Az erdőszélén és a nagyobb tisztásokon növekszik a nagytermetű lágyszárúak közül a védett magasszárú kocsord (Peucedanum verticillare) és a jóval dekoratívabb, adventív bíbor nebáncsvirág (Impatiens glandulifera). A nyílt gyepfoltokban találjuk a védett téli zsurlót (Equisetum hyemale) és kígyónyelv páfrányt (Ophioglossum vulgatum). Orchideáink közül az agár kosbor (Orchis morio), vitéz kosbor (Orchis militaris), mocsári nőszőfű (Epipactis palustris) forma- és szín gazdag virágaiban gyönyörködhetünk.



Készült "A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése" projekt keretében.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében valósult meg.
A Magyar Turizmus Zrt megbízásából készítette az Integranet Kft.